Videón, ahogy egy töltőtollal kényszerítenek leszállásra egy kínai utasszállító gépet
Kényszerleszállás hajtott végre az Air China kínai légitársaság egyik járata, miután az egyik utas egy töltőtollal túszul ejtette az egyik légi utaskísérőt – jelentette a helyi sajtó. A kínai közösségi oldalakon terjedő felvételeken látni lehet, ahogy a 41 éves férfi a fegyverként használt íróeszközt a nő torkához szorította.
A Changsa városából Pekingbe tartó utasszállító a Henan tartománybeli Zhengzhou Xinzheng nemzetközi repülőtéren hajtotta végre a kényszerleszállást, helyi idő szerint vasárnap délelőtt tíz órakor. A leszállás után a hatóságoknak sikerült az összes utast biztonságosan kimenekíteni a gépről, amit utána tucatnyi katona szállt meg.
A 41 éves túszejtőt végül három órával a leszállás után sikerült lefegyverezni és elfogni. A túszdráma közben senki sem sérült meg –közölték a helyi hatóságok.
A csak Xu néven említett túszejtő a hatóságok közlése szerint valamilyen mentális problémától szenved, és a repülés miatt „bekattant”. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy meddig tartják fogva, és azt sem, hogy milyen büntetésre számíthat.
Egy pekingi ügyvéd a helyi sajtónak elmondta: a férfinak nem kell tartanai büntetőjogi felelősségre vonástól, ha tényleg mentális problémái miatt hajtotta végre a túszejtést.
Kiemelt fotó: YouTube/Shanghaiist